Sziasztok!

Most megint írnom kellett, így, hogy nem a Történetet írom, el kell foglalnom magam valamivel - és az is rájátszik, hogy mostanság le vannak lassítva a napjaim -, és az ihletet sem szabad eltékozolni... :)
Pénteken az elmaradt Zimándy napot pótoltuk és - mint minden alsós éveimben - tettünk egy sétát az erdőbe.Amikor az erdőnél álltunk, indulásra készen, még inkább óckodtam ettől a túrától, mint az előtt; megláttam a meredekebbnél meredekebb, a kanyargósabbnál kanyargósabb utat.Alighogy elindultunk, Szoni fájlaltatni kezdte a lábát.Pár perc séta után nyomát vesztettem, ezért félreálltam, hogy a többiek haladjanak, de én megvárom a barátnőm.Csótány - mert úgy szeretem azt az osztálytársamat, mint a csótányokat - elment mellettem, szokásához híven hülye pofát vágva végigmért, és beszólt nekem valamit, amit még én sem értettem, mert szándékosan valami hülye akcentussal mondta, majd továbbállt.Nem törődtem vele.Hamarosan megláttam Szoni fájdalmas arcát a sor végén.Onnantól az út végéig rám támaszkodva vészelte át ezt az egészet.(Neki van valami baj a térdével...nem tudom, mi, mert sosem mondta, én pedig feszegettem a témát.)
Be kell vallanom, ez a séta igen megizzasztott.De úgy láttam, mindenkit. :) Alsós koromban minden évben elmentünk, de akkor más útvonalon, ami nem volt ilyen sok a leejtő.
Csótány egész idő alatt csak utánam ordibált hátulról - mert az egyik állomásnál lehagytam, ami nem volt túl nehéz.Erős késztetést éreztem, hogy odarohanjak, és visszakézből vágjam pofán, vagy elhordjam mindennek, ami csak eszembe jutna, de bölcs módon úgy döntöttem, nem alacsonyodom le az ő szintjére.Na meg, Mamy megtiltotta, hogy bárkinek is beverjek -amikor megkérdeztem, hogy mi lenne ha - , és én nem szegtem ezt meg, akármennyire is viszketett a tenyerem.Nem is értem, az ilyen miért nem foglalkozik a saját, nyomorúságos életével ahelyett, hogy az enyémbe piszkál bele.De felőlem sértegessen!Sértegessen, ha ettől jobban alszik, ha boldogabb lesz ettől, csak rajta!De a legszánalmasabb az egészben az, hogy a hátam mögül, messziről szólogat be, nincs hozzá elég mersze, hogy basszus a szememben mondja.Többek között azért is kapta a "Csótány" nevet.Lett volna rá még jó pár szinonima, de úgy keresgéltem, hogy a kezdőbetűje az igazi neve kezdőbetűjével egyezzen meg; így nem felejtem el.
Ha esetleg mögé kerültünk Szoni miatt, és az emelkedőn ő jelezte, hogy menjek csak, én direkt felgyorsítottam- nem törődve a lihegésemmel, az oldalamba szúró fájdalommal, és azzal, hogy a szívverésemet a torkomban éreztem -, hogy lehagyjam Csótányt, aki meg vaskos lábaival nem is próbált meg utolérni.Csak felhorkantott, és flegmán leszólt.Elengedtem a fülem mellett a sértést, és elégedetten elmosolyodtam.
A különböző állomásokból talán hárman vettem részt, ugyanis egyiket sem találtam jónak; nem olyanok voltak, mint régen.A viccesből siralmas, az izgalmasból veszélyes, a közösből egyénivé vált minden.Mikor még alsóba jártam, majdnem az összes feladatban nagy részt vettem, és legelöl mentem, közben pedig beszélgettem az akkori osztályfőnökömmel - akármennyire is gyűlöltem.Ezt viszonozta; minden szavamba belekötött, goromba volt, minden átkozott vele töltött órámon.Kivéve egy-egy jobb napján - ami évente csak nagyon ritkán fordult elő -, vagy az ilyen kis kiruccanásokkor, kirándulásokon.De örül mindenki, mikor felsősök lettünk.Nem csak az újdonság varázsa miatt, hanem mert megszabadulhattunk tőle.Az egész osztály repesedt, ujjongott -hogy amint kiderült - nem folytatja felünk a felsőt.De viszont ő tanította a lányoknak a technikát még ötödikes korunkban is, sajnos, de nem érdekelt már, mert egy remek, kedves, osztályfőnöknőt kaptunk.

Azon a délutánon rögtön a busz felé vettem az irányt, mert előbb haza akartam menni, lezuhanyozni, és csak aztán a Nagymamához.Egy velem kb. egyidős lány hangosan, de kedves hangnemben szólt rám, hogy menjek előre.Én gondolkodás nélkül intettem, és elismételtem, amit ő mondott.Elmosolyodott, és megköszönte, mielőtt előrement.
Egész idő alatt a könyvemet bújtam.Még addig nem tettem le, hogy megnézzem, melyik megállónál vagyok; ANNYIRA JÓ!Én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon humoros, fantáziadús, és gazdag szókincsben gyarapszik - nem is egy szó van benne, amit még most sem értek, mi az.Ahogy a Publishers Weekly is íratta a könyv borítójára: "Elsőrangú természetfeletti thlirrel...izgalmas, magával ragadó és lehetetlen." Ez teljesen igaz, így, ahogy van.És aki elolvassa ezt a könyvet, annak is nagyon fog tetszeni, úgy, ahogy nekem.Van benne -mint minden történetben - szerelem, csata, dráma, izgalom, - nagyon sok csavar, úgyhogy amint elkezdted olvasni, ne kezdj filózni, ezt-azt a gondolatodba összeboronálni, mert úgy jársz, mint én, és a nagy pofára esésemben elsírtam magam.Én, ha valamit elveszítek, vagy netán megszerzek, az a karomra firkálom - nem helyes, mert tudom, egészségtelen -, és aznap Mac neve a karomra került..."...Mac jó ember volt...", mondta Mercya könyvben.Azoknak emlékére firkáltam a karomra a nevét, akik - később kiderült - teljesen feleslegesen haltak meg.Akiknek csak néhány óra, vagy talán perceken múlt az élete.És ezek általában nem gyilkosok, őrültek vagy pedofilok, hanem - mint mindig halljuk a hírekben, rádiókban - kisgyerekek, szülők, olyan emberek, akiknek nem ez lett volna a sorduk.Amka rám parancsolt, hogy szedjem le az írást a csuklómról, de nem tettem...még most is itt van, a kezemen. :'/

“Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől-célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben-ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt.”
(Dan Millman: A békés harcos útja)
Ez az idézet még egészen friss, tavaly novemberben került a kedven idézetes oldalamra.Nekem nagyon tetszik, mert olvasva a sorok között sok mindent megmagyaráz...

Sziasztok a következő bejegyzésben!