Mostanság sokszor kimegyek sétálni Gazdagrét szép, nyugodt parkjaiba. Máris hiányzik. Beleszippantok a friss, hűvös levegőbe, elönti a tüdőmet, és jólesőn kiengedem... Hiába jobb a levegő ott, ahova hét hónap múlva megyek, ez Gazdagrét illata! Ilyen nincs még egy! És én megszerettem ezt a levegőt... a parkokat... a gyerekek boldog sikítozásait a játszóterek felől... még a néhol felrepedezett járda is furcsán a kedves emlékeim közé tartozik. Épp azt emlegetem folyton, hogy beszerzek egy "I love Gazdagrét!"-es pólót... És meg is fogom csináltatni, erre mindenki mérget vehet!
 Egy vallomással tartozom nektek; még nem állt módomban közölni, hogy a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolába és Kollégiumba - ahova elsőként jelentkeztem, s nagy vágyat ébresztett bennem, hogy rajzot tanuljak -, felvett, hogy szeptemberben én legyek az egyik kilencedikes diák. Azaz hét hónap múlva magam mögött hagyom Gazdagrétet, az eddigi lakhelyeim közül azt, amelyik a legjobban megérintette a szívemet, és kollégista leszel Bodajkon. 81 km-re van, úgy rémlik, szóval nem a szomszédban van az iskola, de olyan két-három órányira. Nekem sohasem jelentett gondot több órán át elfoglalni magamat, talán az út alatt is menni fog, amit minden pénteken megteszek hazafele, és vasárnap meg visszafele. Ezt vállaltam, természetesen, amikor eldöntöttem, hogy ez az iskola az álmom.
 S ha Gazdagrétet elhagyni így fáj majd, hogy viseljem el a távolságot a barátaimtól? Egy közülük így is túl hamar elment, de egyszer mind elballagunk. Nem szeretnék... Csak egy évet szeretnék még, hogy mindenkivel megbarátkozzam, hogy mindenkit megöleljek és megköszönjem, hogy jó osztálytárs volt, csak még egy kis időt, mert én még nem állok készen búcsúzni.. Már csak néhány hónapunk van, és tudom, az milyen kevés. Ugyanakkor már vágyom elballagni, hogy valami más is történjen velem, új emberekkel ismerkedjek, barátkozzak, tapasztalatokat szerezzek és azt csinálhassam, amit nagyon szeretek: rajzolhassak. Persze, ez egy iskola, ahol nem csak rajzolni fogok, de az mindenképpen kiemelkedő tantárgy lesz.
 Azért sétálgatok sokat, mert nem nagyon van dolgom... A ma estém is magányos, mindenkinek jobb elfoglaltságai vannak, minthogy otthon üljön! De sosem bántam, ha nincs velem senki, sőt, valamikor jobb érzés nekem egyedül lenni. Szeretek, mert kikapcsolhatok kicsit.. Ilyenkor általában - ahogy ma este is - blogot írok ;) , rajzolok, olyan zenét hallgatok, amit mások nem szeretnek, mert szar az ízlésük ;) , és beugrót nézek. Imádom a beugrót, Rudolf Péter a kedvencem, haláli annak az embernek a humora! Eszembe jut ilyenkor, amikor még régen egyszer mi ketten, Ani és én beugróztunk. Mi úgy csináltuk, hogy, mivel csak ketten voltunk, csak azt a fajtát próbáltuk, hogy cetlikre vagy érzelmeket firkantottunk ( pl.: dühös, lehangolt), vagy szavakat (pl.: méreg, vakbél), és ezeket a cetliket a másiknak adtuk, aki beletömködte a zsebébe a fecniket. Beállítottunk egy telefont, hogy percenként szólaljon meg, és akkor az egyikünk húzott egy lapot. A szavakat bele kellett fűznie a mondandójába, az érzelmeket fel kellett vennie. Nagyon jól szórakoztunk, mert mindkettőnknek jó a humora és igen nyílt a fantáziája.
 Úgy fognak hiányozni ezek a kis pizsipartik, ezek a kis játékok.. Megígértem Aninak, hogy ezeket meg fogjuk folyton újra és újra ismételni, hogy a hétvégét együtt töltjük, és remélem, ez így is lesz! Mindent meg fogok érte tenni! :)  
 Minden hiányozni fog, de mennyi mindent megszerethetek még! És ha valami nagyon jó, úgyis ott marad veled, még ha azt is hiszed, hogy nem! Ezt mindenkinek üzenem! :)