Sziasztok!

Mielőtt belemerülnék a témánkba, szeretnék pár szót szólni a Németországban tett kis kiruccanásomról. Először is, mielőtt áradoznék a gyönyörű, füves lankákról, rá kell mutatnom ennek a kényelmetlenebbik oldalára: Amkával hét órán át zötykölődtünk a vonaton, amire kora reggel szálltunk fel azért, hogy délután négyre megérkezzünk Münchenbe. Mondanom se kell, elég fárasztó volt. Az utazás mindig az, mivel - olvastam -, mi hiába nem figyelünk, az agyunk folyton információkat raktároz el, és ezzel fáradunk, ugyanazzal az elvvel, ami az iskolai fáradtságra vonatkozik. Szóval: délután már Németország egyik híres városában sétálgattunk Mammy-ékkal. A város valahogy olyan más érzés volt, és ez az érzés kísért el engem egész utunk alatt. Voltunk gyönyörű kápolnánál, voltunk templomban, láttunk kis bocikat, amik irtó édesek voltak! *-* Láttunk szép lovakat, de csak messziről - Amka akárhogy is könyörgött, hogy lovagolhasson. Egyikünk sem tudott annyira németül - én a legkevésbé, kinek csupán három mondatban merül ki a tudása. Nem is vágyom megtanulni ezt a nyelvet - nemigen fűlik a fogamhoz, hogy minden mondatot egy olyan szóval kezdjek, ami arra hasonlít, ha valaki tüsszent: ich.
  Bár jó volt a friss levegőn sétálgatni órákig, és gyönyörű kavicsokat gyűjteni (amit ugyan csak én csináltam, de egyszerűen nem tudtam ellenállni a szebbnél szebb köveknek!), kész felüdülés volt hazajönni. Az otthon, biztonság érzete pótolhatatlan... és itthon volt az is, aki az érzést lehetővé teszi.
  Ez, és a holnap (a hétfő) az utolsó napom hát még mondhatni nyolcadikosként, általános iskolásként, egy valamivel könnyebb életben, viszonylag közel. Egy hét múlva - sőt, egy nap múlva - már  80 km-rel távol leszek a barátaimtól, Amkától, távol a családomtól. Egy iskolában leszek, amit csak kétszer láttam élőben, olyan diákokkal tele, akik arcát sem ismerem, nemhogy a nevét. Kíváncsi leszek, mi lesz egy hónap múlva, kik lesznek a szobatársaim, hogy megy az ott tanulás, az ottani "kis élet". Mindenesetre, mindig nagy örömmel fogok hazajönni és a barátaimmal találkozni. Soha nem fogom őket hanyagolni, még kevésbé elfelejteni! Ha ezt olvassák, azt nagyon gyorsan töröljék ki a fejükből, hogy nem fogok éjjel-nappal rajtuk lógni! Ugyanezt üzenem mindenkinek, aki ezt olvassa ;) Igyekszem ide sűrűbben bejegyzést írni, fényképeket tenni, hogy meglássátok, milyen Bodajkon. :)

 Addig is sziasztok! <3