Sziasztok!

Hétfő este, egy nehéz nap után, a szobámban ücsörögtem - ahogyan szoktam.Éppen a Történetet írtam - ahogy szoktam.A szemem sarkából észrevettem, hogy a telefonom kijelzője vibrál.Félretettem a füzetet és a tollat, és az ujjamat végighúzva képernyőn feloldottam a záramat, ami addig a mobilomat védte.SMS-em jött.Kitől?Szony.Ki más lett volna?!Elolvastam a hosszú üzenetet, melyben arra kér, holnap menjek el vele moziba.Miért is ne?-válaszoltam, majd elküldte a részleteket, amit én utána rebegtetve a pilláimat továbbítottam Mamynak.De ő csak összevonta a szemöldökét, majd finoman utalt arra a tényre, hogy holnap hétköznap.De miután megnyugtattam:ez nem a tanulmányi eredményeim kárara fog válni, mosolyogva biccentett.
Másnap az órák után szaporáztam lépteim le, a nagymama felé, hogy gyorsan megkajáljak nála, és a megbeszélt időpontra ott legyek a barátság szökőkútnál.
Amikor közöltem Dilikével, hogy ma nem kísérem el őt egy darabig -ahogy szoktam - lebiggyesztette egy kicsit az alsó ajkát, majd teátrálisan elvonult.Én csak nevettem, ezen a furcsa elköszönési módon, de, Dilike már nem tudott meglepni! :) 
Szonyval kész öröm utazni.Az út közben néha egyikőnk sem tudta, hol is vagyunk, és egyszer majdnem eltévedtünk, de végül eltaláltunk a nehezen meglelhető Pólusba.Sikeresen megtaláltuk benne a mozit, és megálltunk egy nagy, hófehér tábla előtt, amit szürke keret, és néhány csillogó csavar tartja a helyén.Kiválasztottunk egy filmet a felsoroltak közül, majd én - mert Szony beszari volt - megvettem a jegyeket és a rágcsálnivalót.
Negyed óra várakozás után becsoszogtunk az 1-es terembe, és miután az üres teremben végre megtaláltuk a helyünket, leültünk.Én énekeltem a zenére, ami halkan a háttérben szólt, ami Szony annyira nevetett, hogy alig kapott levegőt.Ekkor belép abba a kis helységbe, egy fekete egyen pólós, fiatal férfi.Én felpattantam a székből, és felé fordultam.Nagy mosolyt próbált leplezni, miközben közölte velem - velem, mert Szony a könyökével megtámaszkodott a térdén, arcát a kezébe temette, a válla rángatózott a nevetéstől -, hogy a film néhány percet késni fog.Én kipréseltem a röhögéstől elszorult torkomon azt hogy:nem baj.
Szonyval végigparodizáltuk a filmet, mert annyira silány volt.Abszolút szar!Csak akkor szomorodtam el, amikor a helyes, szőke srácot megölték a...hogy is hívták őket?...Kaméleonok!Persze, nem igazi kaméleonok voltak, csak annyira beolvadtak a környezetükbe, hogy alig lehetett őket észrevenni.Mindegy.
A film után hazamentünk, végigvihogva az utat.
Ma délután felszálltam a 139-es buszra.Rajtam kívül még néhány ember ugyanígy cselekedett.Egy velem körülbelül egyidős lány, velem szemben, ő is a csuklós részhez állt.Hirtelen úgy nézett rám, mint egy földre szállt angyalra;csodálta becses, feltűnően fehér szárnyim minden egyes tollát.Mintha le akarná győzni azt a kényszert, hogy megérintse őket.
Miután több mint 5 perce bámult, a fejemet a másik irányba forgattam, és fészkelődtem egy kicsit, kényelmetlen állásomban.Ő hamarosan elfordult, háttal nekem, mintha zavarná a látványom.Én azonban a szemem sarkából észleltem, hogy a válla fölött át-átpillantgat rám, hogy megbizonyosodjon róla, nem repültem-e el még.Persze, nem.
Ugyanabban a megállóban szállt le, ahol én.De amint leléptem az utolsó lépcsőfokról, körülnéztem az üres buszmegállóban.A fiatal lány eltűnt.Talán igazából ő volt az angyal, csak a szárnyait elrejtette hatalmas hátizsákjában. :)Ha legközelebb látom, talán megkérdezem! :D
A bátorság egy angyal, mely a szimplán jó élet helyett nagyszerűt ad neked.

Sziasztok! ;)